Sokszor éjjel jutnak eszembe azok a fura, nosztalgikus történetek, amiket a nagycsaládi ebédeken hallok az öregektől… Biztos ismeritek ezeket a fajta nagyzolós régi legendákat.
Nálunk kering például egy Loire menti kastély híre, ami a családunké. Is lehetne…, mert a kitudja hányadik felmenőm ott volt szolgáló, és a kastély asszonya állítólag úgy szerette őt, hogy neki ajándékozta birtokot, szőröstűl-bőröstűl.
De vannak frissebb, kézzelfoghatóbb (hogy mást ne mondjak; bizonyíthatóbb) történetek is. Ilyen nagyapám sivatagi küldetése Szaúd-Arábiában, ahol egy hercegi család fogadta őt be, vagy egyik édes kedves, csörögefánkot sütő dédanyám menyasszonyszöktetős sztorija, vagy konkrétan egy napló Budapest ostromáról, egyik dédapám hagyatékából.
Ezek már igazán közeliek és olykor szívszorító nyomok a múltból. És ilyenkor eszembe jut, hogy mennyi mindent nem tudok, mennyi mindent nem értek a saját családommal kapcsolatban, mennyire nem áll össze a fejemben a puzzle; hogy ki, mikor és kinek a kije és hogyan is lehetett…
De most itt az egész éjszaka, hogy ezen gondolkodjunk. Családon, családfán, családfakutatáson. Miért ne kezdjünk rögtön most bele egy kis áskálódásba? Hiszen mindenkinek van múltja.
Első lépésben összeszedhetjük egy nagy hálózatba, hogy kiket ismerünk. Ha a dédanyáink leánykori nevét sem tudjuk, írjunk egy listát, hogy kit kell róla megkérdezni, hol kéne utánajárni. Tervezzük el kikkel és mikor kéne interjúzni ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a nevek, kapcsolatok, élettörténetek kiderítéséhez. Hatalmas papírokon lehet vázolni a családi szövevényeket, kis buborékokban melléírni adott személy legjobb sztoriját… És ezek még csak ma estére, a legminimálisabb lépések, kiindulva mindabból, amit már tudunk a családodról.
Persze attól függően, hogy mi a cél, ezt a végtelenségig fokozhatjuk (illetve Ádámig és Éváig.) Lehet ebből a ma esti gondolatkalandból például egy ajándék. Egy gyönyörűen megrajzolt, szórakoztató családrajz, fényképekkel, a nagyi örömére. Kikerekedhet belőle az is, hogy izgalmas, sosem hallott, sosem sejtett családi titkokra esetleg konkrét örökségekre bukkanunk. Lehet, hogy ma elkezdesz egy egész életedre kiterjedő hobbit, és igazán alapos történelmi családfakutatásba fogsz, levéltárba járkálással, régi falvak felkeresésével, külföldi utazásokkal. (Ha így volna, íme egy kis professzionális segítség.)
De a legjobb az egészebn szerintem mégis az, hogy a még élő családtagokkal is szorosabbra fűzöd a kapcsolatod. Ha komolyan, vagy csak kicsit is komolyan gondolod a családfarajzolgatást, nem kerülheted el, hogy mindenkit megkérdezz.
A sokat beszélő, inkább visszataszító, öregszagú nagy-nagynéniről még a végén kiderül, hogy jófej és igazán vagány csaj volt lánykorában. Idősebb testvéreid emlékezhetnek, vagy máshogy emlékezhetnek olyasmire, amire te nem. Saját anyádról tudhatsz meg régi romantikus szerelmi történeteket. Igazából mindenki szeret mesélni.
Neked csak jól kell hallgatnod ahhoz, hogy a múlt formát öltsön előtted. És ha összeállt benned valami, oszd meg a többiekkel. Szervezz a rokonságnak ’Hol tartok családunk őseinek felkutatásában?’ vacsorákat. Játszd le nekik egy-egy rokon történeteit (már ha felvetted a beszélgetéseket).
Vagy találj ki bármit, mert ez mindenképpen annyira jó: együtt lenni a családdal, tartozni valahova, a közös eredetről kutatni, önmagadról kutatni!
