Már majdnem elaludtam. Tudjátok, amikor jönnek a képek. Pont azok az alvás előttiek.
És az volt a kép, hogy hintázom. Éjjel. De nem sötétben. Benne voltam ebben a képben, amikor felriadtam mégis az ötletre.
Világítós játszótér. Az kéne. Inszomniásoknak. Felnőtteknek. Éjjelre.
De nem csak egy kivilágított játszótér ám! Hanem foszforeszkáló.
A hinta kötele fénycsíkot húz, ahogy suhanunk. A gerenda és a felemás korlát rikító színekben pompázik. A csúszdák hosszúak, gyorsak, rendesen belefér egy felnőtt feneke és persze villódznak, ahogyan csúszik le rajtuk az ember.
A homokozóban színes, fénylő homok van és hatalmas, hogy normális felnőtt nagyságú homokvárat lehessen építeni, vagy homokszobrokat.
A lábbal rugós körhinta foszforeszkál. A mókuskerék szintén. És nincsen sor, mert sok van belőle. Sose kell majd érte veszekedni.
Valahogyan így. Fák közt. Vaksötétben. Csak a játékok világítanak. A felnőttek meg, ha nem tudnak aludni boldogan birtokba veszik a foszforeszkáló játszóteret.
Ezt szabadalmaztatom.
De ha nem, akkor is jó ötlet. Mondjuk egy 30. szülinapra.
Mécsesekkel, petróleumlámpákkal, lampionokkal csinosan kivilágítani egy elhagyatott játszóteret és szegény szülinapos öregembernek(...) egy önfeledt éjszakai játszóterezést ajándékozni.