„Múltkor azt álmodtam, hogy
léggömbök nyílnak a fűben.
Leszakítottam őket,
és elpukkadtak.
Sírtam. De színes könnyeket.”
Van olyan, hogy mint az agyagba így belegyúródik a gyerek lelkébe egy könyv, egy vers, egy kép… Ami aztán ottmarad, nyomot hagy, vissza-vissza tér. Ilyen nekem a Titkokat az ujjaimnak mondom el.
Gondolom sokaknak megvan hozzá a kép: homályos kisfiú a holdat nézi a kertkapu oszlopán, dinnye villámlással, elúszó paplan, kacsa…
Talán nem is gyerekeknek szánta. Mert olyan szomorú. Nem tudom. Alvás, álmok, magány. Esti töprengeni valók.
Ágai Ágnes honlapján lehet lapozgatni, kalandozni.
Magáról meg azt írja:
"Adatokra is szükség van: születtem Szegeden, 19.. ó, lehet, hogy csak ezután fogok. Két század hajlatán éltem, fenyegetettség és reménység váltakozásában.
Orosz-magyar szakon végeztem, 15 évig tanítottam egyetemen, középiskolákban, 18 évig a Móra Ferenc Kiadó szerkesztőjeként dolgoztam.
Korán kezdtem írni és későn kezdtem megjelenni. Fordításokkal, recenziókkal, versekkel indultam. Eddig kilenc kötetem jelent meg, a tízedik előkészületben.
Egy fehér lap láttán mindig félelem és csodálat fog el. Küzdőterünk és hómezőnk, hol elvérezhetünk vagy megdicsőülhetünk.
Ágai Ágnes"